A legtöbb felelősségteljes és elhivatott szülő úgy gondolja, hogy nagyon szép és nagyon jó a Waldorf bölcsi, Waldorf ovi, meg az egyéb alternatív nevelési módszerek, de mindezt maximum óvodáig, hiszen ha az iskolában is "szabadon engedik" a gyereket, és nincs semmilyen követelmény vagy elvárás, buta lesz, elkallódik, sosem tanul meg még olvasni se.

Az egy másik kérdés számomra, hogy minek a bölcsi? Mondjuk eltekintve az emberek alig 99%-ától, akik kurvára nem tehetik meg, hogy ne dolgozzanak 3 évig, a maradék 1%-ra nagyjából tömeggyilkosként tekintek, ha bölcsibe adja a gyerekét. 

Az óvoda necces kérdés, azért ott már illik elkezdeni nyelvet tanulni, aki nem tanul meg olvasni magától, az hülye, aki nem tanítja meg a magától meg nem tanuló gyerekét olvasni, az felelőtlen szülő. Tőlem általános iskola 1. osztályának első osztályfőnöki óráján megkérdezték, tudok-e olvasni, én meg azt mondtam, hogy nem, hiszen azért jár az ember iskolába, hogy megtanuljon.* 

Ha pszichológusok, emberi tanárok vagy szagértők véleményét akarjátok olvasni a témában, tegyétek meg, mert érdekes dolgokat fogtok találni, amiket nekem úgyse hinnétek el, meg nekik se fogtok, de attól még igazak, na.

Gondolom páran már sejtik, hogy nem kifejezetten hiszek az óvodai nyelvtanulásban, az angol nyelvű magánoviban, a "készségfejlesztő játékokban" (a gyerek készségei attól fejlődnek, ha mackónadrágban homokvárat épít, baszki), az általános alsós osztályzásban vagy abban, ha a tantónéni annyira megfélemlíti a 6-7 éves kis nyomikat, hogy konkrétan maguk alá pisilnek matekórán (megtörtént eset, nem velem).

Nem vagyok egy különösebb csoda, de az általános iskolát anélkül végeztem el, hogy a szülőnek ellenőriznie kellett volna a leckémet, kikérdeznie, rámszólnia, hogy tanuljak. Színötös voltam, aminek utólag nem örülök, szerintem egy gyereknek nem kell színötösnek lennie, mert elbízza magát, meg különben is egészségtelen.

Középsuliban rájöttem, hogy a reáltárgyaktól kifejezetten undorodom, de azért legyűrtem a 4 évnyi anyagot, bemagoltam a fotoszintézist meg a szerves kémiát, megtanultam egyenleteket oldani, és tudtam a háborúk évszámait, meg a királyok születési dátumait.

Így utólag belátom, mennyire nagy jelentősége volt bármelyiknek is, hiszen erre a tudásra nap mint nap szükségem van az életben. Gondolom mindannyiótoknak.

Persze, ha nem verik belém Newton törvényeit vagy nem kell egy hétig görcsölnöm egy földrajzfelelés előtt, valószínűleg most a Blaha aluljáróban árulnék drogot a haverjaimmal. Mert bizonyára ezen múlik, és nem azon, hogy a szüleimtől megkaptam-e az alapvető értékrendet, vagy ha nem, akkor a suliban mutattak-e nekem ilyesmit. Vagy hogy a családom biztatott-e az egyetemi tanulmányaimmal, a képességeimmel, egyáltalán bármivel kapcsolatban.

Biztosan nem mindenki születik ilyen rohadt szerencsésnek és csodálatosnak, mint én, hogy szinte semmit nem kell tennie még a diplomáért sem, őket biztosan a középiskolában vezetik rá a helyes útra egészen pontosan a deriválás elsajátítása és a dolgozatokra kapott csúnya osztályzatok által.

Szóval belátom, az általános és középiskolai közoktatás összes betűjére és szigorára szükség van, hogy értelmes, szorgos, magyar fiatalok kerüljenek be az egyetemekre, akik megbecsülik az államilag támogatott nappali képzés minden egyes pillanatát.

* Ezt a mondatot nyilvánvalóan a szülőegységem mondta, nem én 6 évesen, de már akkor éreztem, hogy igaza lesz.