Cilinder

Azt, hogy mi az egészséges, a fantáziátokra bízom, tudom, ez mindenkinek mást jelent, de gondolom abban egyetértünk, hogy az egészséges az általában a megszokottól elrugaszkodott, nem a meki, nem a rántotthús, nem a sültkrumpli és a lángos, tehát valamilyen extra igény. 

Egy ideje rohadtul próbálok egészségesen élni, mert úgy tűnik, ez olyan egyszerű, mint a csücsörítős szelfizés, de rá kellett jönnöm, hogy közel sem az. Folyamatosan akadályokba ütközöm, melyek áthidalhatóak lennének, ha 

1.        alapvetően nem lenne igényem táplálékra, és adott esetben frankón ellenék napfényen (vagy esőn, mert az mostanság gyakoribb)
2.        makacs lennék annyira, hogy a pillanatragasztóba is belekötök, ha úgy érzem, érvényesítenem kell az igazamat
3.        rengeteg fölösleges szabadidőm lenne, amit nem szégyellek az étkezésre, illetve az étel felkutatására szánni

Az alábbiakban összefoglalom az utóbbi hónapok tapasztalatait, mely idő alatt különböző igényeimet próbáltam érvényesíteni vendéglátóipari egységekben és szaküzletekben egyaránt.

1.        Cukormentesség

Ez a legnehezebb, cukor ugyanis mindenben van. A magyar ember napi étkezéséhez hozzátartozik, hogy reggeltől estig egy kilogramm cukrot el kell fogyasztani így vagy úgy, olyan nincs, hogy nem. A februárt prímán kibírtam cukor nélkül, toltam a banánokat és az ananászt, ennyi.

Nyáron azért jóval nehezebb, a sok fagyi, rengetegféle gyümölcs, melyekből régebben csodás süteményeket készítettem, forróság, melyet csak limonádéval lehet enyhíteni, mind mind hátráltattak a célterv teljesítésében.

a)      Ludwig pékség, szombat reggel, eladólány 2 db agysejttel, melyek mindegyike a levegővétellel van elfoglalva:

-          Szia, az eperturmixban van cukor?

-          Nem, nincs.

Majd látom, ahogy a Jogobellát összeönti a tejjel. Ez több kérdést is felvet. Miért nincs az eperturmixban eper? Oké, a kettő darab agysejt egyike sem alkalmas annak az információnak a feldolgozására, hogy a joghurtban cukor van, méghozzá nem kevés… szerencsére nem vagyok cukorbeteg, de ha az lennék, és mondjuk bajom lesz ettől, mit mondana? Bocs? Nem, nem reklamáltam, nem mentem volna vele semmire.

b)      Habcsók fagyizó, hétköznap délután, ebéd utáni édességéhségtől szenvedve.

-          Szia, a DIA fagyiban van édesítő?

-          Igen van.

-          És milyen?

-          Természetes.

-          Oké, de azon belül?

-          Nem tudom, de kézműves fagyi, szóval természetes.

-          De nem tudod, hogy fruktóz, stevia vagy nyírfacukor esetleg egyéb?

-          Nem, bocsi.

Megettem, mert kellett. Azóta nem tudom, mi volt benne, lehet, hogy tengeri hattyúfarok, de mindegy is, ne tegyek fel hülye keresztkérdéseket, jobban jártok.

c)       Ázsia bolt, egészséges polcsor

Eritritol, zacskóján a tápanyagtartalom: kalória: 0, szénhidrát: 0, fehérje: 0 stb. Mivel láthatóan nem víz az, ami a zacskóban van, hanem fehér és porszerű, felvetődik bennem a kérdés, hogy akkor ugyan miből áll a dolog? Bár űrkutatásban nem vagyok járatos, azt azért sejtem, hogy földi körülmények közt ha valami anyagszerű és kiterjedése van, annak állnia kell valamiből. Neten rákeres: kalória: 20 kcal/100 gramm. Szuper! 20 kalória 100 grammonként kurvajó, miért kell behazudni a 0-át? És miért nem büntetik meg ezért a céget?

2.        Csak teljes kiőrlésű lisztet eszem

Tudtam, hogy ez a projekt nemhogy elbukik, de el sem indul, mert pizzát azt fogok enni. Bár azóta kifejlesztettem a 2/3 arányban teljes kiőrlésű pizzatésztát (nem politikai megfontolásból), fehér liszt is mindenben van, akárcsak cukor.

a)      Lipóti Pékség, Kálvin tér, Ludwig Pékség Kálvin tér

A kérdés mindkét helyen ugyanaz:

-          Teljes kiőrlésű kenyeret szeretnék.

-          Ezek vannak.

-          Mind 100%-ban teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz?

-          Nem.

-          Melyik tartalmaz a legnagyobb arányban?

-          Ööööööö.

-          ???

-          Itt egy lista az összetevőkről, nézd meg.

-          De ezen nincsenek arányok.

-          Hát akkor nemtudom.

b)      Ennek a másik verziója: alanyunk hangosan, háttal állva nekem felolvassa a 400 féle összetevőt, mely ezzel kezdődik: búzaliszt. Mire én a 400. után, mivel háttal áll, és nem tudom rögtön mondani:

-          Akkor köszönöm, nem.

c)       Nincs sztori, egyszerűen nem lehet teljes kiőrlésű kenyeret kapni. Se kiflit. Ahol igen, az Budán van, egy busz visz oda, óránként indul, és reggel 7-re elfogy a kenyér. Nem ennyire szörnyű a helyzet, de kb.

3.        Nem eszem egészségtelen vackokat, mint pl. a sültkrumpli

a)      Symbol, amúgy is elképesztően készséges és segítőkész személyzet, akik lesik minden kívánságod #not #absolutelynot

Étlapon ez szerepel: Grillezett csirkemell gombás szószban julienne zöldségekkel

Pincér kihozza: Csirke sült krumplival

Én:

-          Elnézést, de az étlapon zöldségekkel szerepelt.

-          De hát ott vannak a zöldségek. – és mutatja, a hús alatt, 2 cm átmérőjű gombócban.

Nekiállhattam volna balhézni, visszaküldetni, hogy ugyanezt kérném a krumpli helyett zöldségekkel, de mivel menüről van szó, vsz leszartak volna, és legközelebb bele is köpnek.

4.        Laktózmentesség

Egyszerű a dolog. - Van laktózmentes tej? Nincs. A legtöbb helyen. És miért nincs? Mikor lassan minden 2. ember laktózérzékeny.

Történetekből ennyi, de szeretném megkérdezni, hogy tud-e valaki olyan helyet, ahova ha este beül a barátaival, akik „normál” kaját esznek és söröznek, tud enni „egészséges” kaját, ami nem saláta. Mondjuk ha alkoholt inna egy buliban, és szeretne valamivel jóllakni előtte, amire lehet inni. Kapsz-e valahol teljes kiőrlésű kenyeret, pizzát, melegszendvicset? 

Nincsenek nagy igényeim, nem vagyok vegán, sőt még vega sem, eszem rendes sajtot, nem vagyok gluténérzékeny, nem is paleózom, tök megfelel nekem a rozs meg a zab meg a teljes búza, de tényleg természetes állapot, hogy egyetlen nemrég nyílt, hipszter, trendi helyen nincs közel egészséges kaja, ami nem 3 salátalevél? Azért elég fantáziátlannak kell lenni ahhoz, hogy ezen az egy módon tudjanak a vegákra és egészségtudatosakra gondolni, hogy nesze nektek cézársaláta, hússal vagy hús nélkül. És vannak egészséges helyek, de nem oda fogom szervezni a sörözést a barátaimmal, nyilván. 

Tényleg nagyon-nagyon várom az ötleteket, tanácsokat, tapasztalatokat. Mert nem vagyok negatív, nem döntöttem el, hogy ez így van, és minden rossz, szeretnék ezzel továbbra is próbálkozni, akkor is, ha kurva nehéz.

Red Bull Pilvaker. A szavak forradalma. 

Rég volt ennyire kiélesedett politikai helyzet az országban, közelednek a választások, zúg a nép, mindenki elégedetlen. A legtöbben úgy érezzük, szép lassan elveszik a nehezen kiharcolt szabadságunkat, jogainkat.

Persze, a magyar nép mindig elégedetlen, de valljuk be, a legtöbbünk nem tud visszaemlékezni, mikor volt utoljára olyan, hogy tényleg mindenki a politikáról beszél, még az is, aki egyébként távol tartja magát tőle.

Az "engem nem érdekel a politika" mondatnak egyre nagyobb súlya van, míg pár éve szimpatikus, követendő példának tartotta az értelmiség java, ma már mély felháborodás a reakció, ha egy eszét használó ember nem kíván foglalkozni a politikával. Hiszen ebben élünk, napjaink része, lehetünk remeték, kivonulhatunk a történések közül, és csinálhatunk úgy, mintha megtehetnénk, hogy leszarjuk, sajnos nem tehetjük. Kutya kötelességünk tájékozódni, véleményt nyilvánítani, véleményünket kifejezni és ezt szavazat formájában is megerősíteni, mert ha mi nem tesszük, azok teszik meg, akik még nálunk is kevésbé értenek hozzá.

I. 2014-ben nem lehetséges nemzeti ünnep aktuálpolitika nélkül! '48 teremtette meg a kényelmes és úgymond szabad életünket, amiben most vígan csücsülünk, hát erre kell emlékezni! 

II. Nekem nem az Anyám tyúkja a forradalom! Miről szólt '48? Hogy az akkori értelmiség fogta magát, és az utcára ment kiharcolni a saját jogait, mi kitől várjuk a csodát? Ha nektek Petőfi a forradalom, akkor a Nemzeti dal a forradalom! Hogy Talpra magyar, hí a haza! Hát basszus, most tényleg most vagy soha!

III. Ehelyett a nép, az istenadta nép bólogatva csücsül a Szavak forradalmának csúfolt KORMÁNYPÁRTI rendezvényen, ahova Kiss Ádám meg Fluor Tomi miatt érkezett, és felállva tapsol a becses előadónak, aki azt találta mondani, hogy a Walesi Bárdok az elesettekért íródott. Elnézéseteket kérem, de mi a jóélet? A Walesi Bárdok a magyarok legszebb beszólása a hatalomnak, de a sutyiban kormánypártivá tett rendezvényen még ezt is letagadjuk? A nép meg bólogat, s felállva tapsol.

IV. '48-ban Petőfiék voltak az értelmiség, most Fluor Tomiban hisztek? Fluor fog értetek azt utcára menni és kivívni a szabadsághoz való jogotokat? Tudjátok, mikor fog. 

V. Nemzeti ünnepen nem lehet aktuálpolitika, de ha kivonjátok magatokat az aktuálpolitikából, lassan nem lesz nemzet! Akkor mit ünnepeltek majd? Fluor Tomit?

VI. Hogy a jóédes anyukámba kerül az Anyám tyúkja egy forradalmi, bocsáss meg, nemzeti ünnepségre? Kiválasztjuk a magyar irodalom legegyszerűbb versikéjét, és azt gondoljuk, a hülyéknek ez is jó lesz, átírjuk szlengbe, és bekajálják, így megússzuk, hogy politikáról kelljen beszélni? De bekajálják baszki, annyira, hogy nem hiszem el, hát felállva tapsolnak a balgák.

VII. Vers-újraértelmezés? Petőfi versei, amiben mi is benne vagyunk? Beleírunk 1-2 csajt és csávót az Anyám tyúkjába, azt jóvan? Ha nektek ez Petőfi, ez a forradalom, akkor meg is érdemlitek, amiben éltek. A 6. osztályos általános iskolás jobban érti a forradalmat és az irodalmat mint ti!

VIII. Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért
föláldozom
Szerelmemet.

IX. Akkor tehát menjünk vissza az időben, általános iskola, 5. osztály, irodalom óra. Miről is szól a vers, drágáim? Arról, hogy a szerelem fontosabb, mint a szabadság, vagy hogy nem mehet együtt a kettő, hiszen a szerelem béklyó? Gyerekek, kicsit ürítsük már ki a 90-es évek magyar popslágereit az agyunkból, ez nem a V Tech, hanem a nagy magyar forradalom! Szerintetek a szerelem fogságáról szól ez a vers? Akkor menjetek, és szeressétek nagy vezérünket! 

X. A végszó a legszebb, itt élned, s halnod kell! Nem veszitek észre, hogy még a Szózatot is ellenetek fordítják? A fiatalok rendezvényét a Szózattal zárni nem finomabb módszer, mintha körbevitték volna Viktorunk zászlóját éljenzés közepette. És ti felállva tapsoltatok.

XI. Hol vannak a slammerek? Kitiltják a politikát, és ti megfutamodtok? Pedig most kellett volna igazán megmutatni, hogy van még itt gondolkodó ember, van értelmiség, van kultúra és művészet a Fluor Tomin túl. A Walesi Bárdokat is el lehet úgy mondani, hogy az aktuális legyen, nem csak a baszmegOrbánt. Ha nem lehet kimondani, hát olvasunk a sorok között. De ha nem mondtok semmit, mit olvassunk?

XII. Nincs aktuálpolitika, csak emlékezzünk meg a forradalomról. A forradalomról, de ne az Anyám tyúkjáról és Petőfi nőügyeiről, mert hogy jön az ide? Éljen '48, éljen a nemzet, meg a nemzet szégyene, az úgynevezett szavak forradalma. Soha nem lesz itt se szabadság, se forradalom, amíg a Kiss Ádám, meg a Fluor Tomi jelenti nektek a nemzetet.

1. Pontról pontra.

Januárban munkahelyet váltottam, háromszor voltam külföldön, júliusban szereztem egy macskaállatot, októberben egy influenzát, decemberben karácsonyi ajándékokat.

Most mindannyian boldogabbak vagytok legalább 10%-kal, hogy ezt tudjátok.

2. Tanulságot levonva.

Rájöttem, hogy az élet illékony, a szabadságok annál rövidebbek, minél inkább várjuk őket, az emberekben sokszor csalódni kell, és macskapisi nem olyan illatos, mint a filmekben.

A bennem élő OraveczCoelho krokodilkönnyeket ejt a mély meghatottságtól és az élet értelmének villámcsapásszerű felismerésétől.

3. Számvetés jelleggel.

2013-nak szinte remény nélkül indultam neki mind a munkát, mind a kapcsolataimat illetően. Egy év alatt sikerült egy fokkal magasabbra lépnem a karrierem, és pontosan 3 fokkal a párkapcsolatom szempontjából, hiszen ha jól számolom, pont ennyi szakításon mentem keresztül. A 2014-es évet nemcsak tapasztalatokkal gazdagabban, hanem boldogabban is kezdem. 

Az igazi seggfejek előbb-utóbb mind odaérnek a Modorba vezető ösvény végére, és onnan már nincs visszaút.

4. Célozgatva.

Márciusban vége lett egy hosszú történetnek, és újabb kezdődött, ám ekkor még nem tudtam, hogy nem érdemes olyannal kezdeni, aki csak akkor kell, amikor én neki nem. Szerencsére hamar átlibbentem csöbörből vödörbe. 

Vajon a genyók boldogok attól, hogy genyók?

5. Nekem bezzeg.

Mióta meghoztam a szükséges döntéseket, sokkal jobb az életem. Imádom a munkámat, a barátaimat, a lakásomat, a pasimat. Nem nézek barátok köztet, szőke a hajam, egy számmal kisebb nadrág kell, többet szekszelek, mint futok. Minden reggel egy félmeztelen félisten és egy teljesen szőrös macska mellett ébredek. Szebb, tisztább, szárazabb érzés.

Az iróniát már krisztus előtt nyolcszázhatanötben vagy még korábban feltalálták, aki nem használja, az meg is érdemli. Azt pedig már a világegyetem keletkezése óta tudjuk, hogy a saját boldogságunkat mások arcába tolni csak akkor kifizetődő, ha mi vagyunk Katalin hercegné, egyéb esetben számos barátaink elvesztésével járhat. Több fájdalom, kevesebb csillámpóni, mert csak akkor szeretnek, ha szar.

Mivel nyilvánvalóan kijelenthető, hogy az évértékelőknek semmi értelmük, az enyém érdeklődés hiányában most is elmarad. Egyébként kurvajó évem volt!

Egy múlt vasárnap tartott bloggervásár leírásában az alábbi mondatot találtam: "Továbbá a szervezők ezzel a megmozdulással szeretnék felhíni a figyelmet a bloggerek jelentőségére és szerepére!"

Mert mi is a bloggerek jelentősége és szerepe?

Felhívni a figyelmet a fontos társadalmi problémákra?

Sokakat érintő témákat körbejárva beszélgetést és vitát kezdeményezni annak érdekében, hogy valami értelmes gondolat süljön ki belőle?

Válaszokat találni a célcsoportot érintő kérdésekre?

Népszerűségüket felhasználva olyan ügyek mellé állni, melyeket ők személy szerint fontosnak tartanak?

Lehetőségeikhez mérten segíteni másoknak?

A karácsony egy jó alkalom arra, hogy - mint a világon mindenhol - itthon is megmutassuk, hogy vannak olyan embereink, akikre büszkék vagyunk, akik azért csinálják olyan jól a saját kis dolgaikat, hogy előrébb vigyék a világot, kiálljanak egy jó ügy mellett. Bárhol a világon nemcsak a karácsony jó alkalom erre.

Jótékonykodni nem ciki és nem modoros, ha azért adsz 200 Ft-ot egy hajléktalannak, hogy attól jobban érezd magad, nem vagy jobb vagy rosszabb ember, mintha a fizetésed x százalékát átutalod egy alapítványnak, mert celeb vagy és elvárják.

A jótékonyság nem egy magasztos valami, ami azoknak a keveseknek a feladata, akik erre születtek, legalábbis nem ennek kellene lennie. Segíteni másokon egy olyan alapvető dolog, mint hogy adót fizetünk, amiből az állam eltartja a nyugdíjasokat. Mindenhol máshol az. Csak itthon nem, hiszen "minek adjak a csövesnek, hogy eligya?" és "tudjátokmikor adok alapítványnak, hát lenyúlják a fejesek". Meg "én nem vagyok olyan" és "ez nem az én dolgom".

Egy sokak által olyannyira lenézett blogger egy neves alapítvány képviselőjeként időt és fáradságot nem kímélve töri magát, hogy az ismertségét és befolyását felhasználva pénzt szerezzen a rákos gyerekeknek.

Butuskának tartott színésznők haldokló emberek utolsó pillanatait próbálják szebbé tenni.

Egy reklámcég tulajdonosa a cég legfontosabb munkájaként kezeli a nonprofit kampányokat.

Ezek a szerkesztőségek az összes ingyen kapott ajándékot elárverezik, és a befolyt összeget egy alapítványnak ajánlják fel: https://www.facebook.com/events/570517259683026

Gasztrobloggerek tortát sütnek a Segítsüti rendezvényre, ahol szintén elárverezik a süteményeket.

És mit csinálnak hazánk példaértékű divatbloggerei és a csoportosulásba rejtélyes módon bekerülő Oravecz Nóra, akikre akkora szüksége van az országnak, mint egy falat kenyérre?

Vásárt rendeznek a használt ruháikból. A ruháikért nem jelképes összeget kérnek, olyan áron próbálják őket eladni, hogy ők is rendesen jól járjanak. Semmi gond. Jól járnak a vásárlók is? Nem minden esetben. A ruhák egy része piszkos, szakadt, kínaiban vásárolt, e-bay-ről rendelt - amit az eredeti ár többszöröséért akarnak eladni. Ezek a bloggerek le akarják húzni azt az olvasóréteget, akikből tulajdonképpen élnek.

Ha nem tudnám, hogy ezek lányok pont olyan felszínesek és ostobák, mint amilyennek mutatják magukat, próbálnék logikát felfedezni a dolog mögött. Miért éri meg átverni azokat, akik eddig úgymond felnéztek rájuk?

Azt gondolom ezek a bloggerek nem a másnapi ebédjükre próbálják összeszedni a pénzt. Mennyivel szebb lett volna, ha mondjuk ők is jótékonysági célra ajánlják fel az amúgy ingyen kapott sminktermékeket, a megmaradt ruhákat odaadják egy alapítványnak vagy bármilyen karácsonyi jótékonykodásban mutatnak példát az olvasóknak.

Ehelyett ismét bebizonyították, hogy az agyuk helyén körömlakk folyik, a szemükben dollárjelek csillognak. Ezekre a bloggerekre van szükségünk? Ezeknek van jelentőségük és szerepük a fiatalok életében?

Kedves Oravecz Nóra, az idézetes párnáid helyett csinálhatnál valami értelmeset is, ha már ennyi ostoba ember issza a szavaid. Legalább a saját népszerűséged érdekeben, ha lenne annyi eszed.

Kedves Oravecz rajongók. Komolyan ez az ember a példaképetek?

Drága divatbloggerek, ha már ilyen szuperül összejöttetek, miért nem tesztek valami hasznosat, amiből kiderül, hogy mégsem vagytok olyan buták, mint amilyennek tartanak titeket?

Egyébként nem tudom, hogy az alapítványok hova teszik a pénzüket, nem tudom mennyit keresnek a vezetőik, és őszintén nem is érdekel. Ha a pénz felét lenyúlják, hát lenyúlják, valami csak jut a valódi célra is. Nem az én dolgom. Nem kifogásokat kell keresni, hogy miért nem teszünk semmit.

Megjegyzés 1.: Oravecz Nóra nem árulta a ruháit az eseményen, mindössze a nevét adta hozzá, és kerekasztal beszélgetést tartott a bloggerek jelentőségéről.
Megjegyzés 2.: Minden tiszteletem azé az 1-2 bloggeré, akik felvetették a jótékonyság gondolatát, ingyen adták a ruháikat, illetve nem az olvasókon próbáltak meggazdagodni, hanem tisztességes áron adták a jó minőségű dolgaikat.
Megjegyzés 3.: Oravecz Nóra is csinál valami jót, a Valóra váltommal. Bár ez nem segít a blogsale értelmetlenségén, és azon, hogy alapvetően gusztustalan módon próbál meggazdagodni másokon, érdem nélkül.

Látványosságokat nem nagyon néztem, viszont ettem sokat, szóval erről érdemesebb írni. 

Szuper szállásadómnak köszönhetően csak olyan helyeken jártam, ahol turisták nem, vagy alig, tehát igazi olasz kajákat tolhattam 6 napon át.

1. nap: Rómában sehol nem lehet enni éjfél után (belvároson kívül), sajnos ez első nap kiderült, amikor farkaséhesen nekivágtam a Lazio városrész minibelvárosának, és hosszas túrázás után végül egy sarki "gyrososnál" sikerült ennem egy olasz paninibe töltött burgert, aminek természetesen se a hamburgerhez, se a gyroshoz nem volt köze, viszont meglepően jó volt. Olívaolajba áztatott padlizsánt kértem bele a hús és sajt mellé, ezek nem teszkó márkájú olajjal dolgoznak, igazi aromás-fűszeres volt, rendesen átitatta a paninit, azóta is sokat gondolok rá.

2. nap: Ebédre pizza volt egy random helyen, nem is volt olyan szuper, emellett tipikus turistahely. A turistahelyet onnan lehet felismerni, hogy a számlához hozzáadják a kiszolgálás díját per fő, itt mondjuk legalább előételt adtak érte. Vasárnap lévén megint minden zárva volt, így egy bolognait vacsiztam, nem volt rossz, de olyan igazán jó se.

3. nap: Végre sikerült beszélni a házinénivel, aki rengeteg helyet összeírt nekem, címmel, nyitva tartással, mindennel. Elsőként az Eataly nevű éttermet néztem meg, az a B metro vonalán van, a 4sq kidobja, plusz kitáblázzák, mert gyakorlatilag ez egy IKEA méretű kajaplaza helyieknek. Turistát nem látni, viszont ebből kifolyólag alig tudnak angolul. 3 szintes, minden szinten más jellegű kaják, és a kínálathoz passzoló étteremsarkok. Tésztás, pizzás, halas, húsos, sonkabár, borkóstolós, és olyan mennyiségű olasz minőségi kaja, amit el sem lehet képzelni. Természetesen benéztem a dolgot, és azt hittem zárva van az étterem, így csak a péknél ettem pizzaszeletet, de az sem volt semmi. Vacsorára random lasagne, mert lusta voltam utazni, nem is volt valami jó. A bor viszont nagyon, a legolcsóbb helyi borok is jobbak, mint itthon a drágák.

4. nap: A nő által javasolt La Monte Carlo pizzériába mentem (Vicolo Savellin a Piazza Navona mellett), szerinte az a legeslegjobb, és ár-érték arányban is oké. 8 euró egy pizza, rendes méretű, nagyon finom. Nade a tészták. Állítólag az semmi különös, én azért majd belefulladtam, este mondta csak a nő, hogy ja igen, az két emberes adag. (Szintén 8-9 euróért.)

Így néznek ki. A tányér átmérője kb. 30 cm.

5. nap: A Fishmarketet terveztem estére, a nő szerint a legjobb és legolcsóbb halas étterem, a Trasteverén van, 4sq szintén segít megtalálni. Végül annyira közel volt a Monte Carlo, hogy ott kajáltam egy vargányás fettuccinit, nem bántam meg. Óriási adag, friss vargányával, nem szárítottal, és iszonyúan finom.

6. nap: Utolsó bevásárlókör az Eataly-ban, majd tésztaebéd az emeleten. A pincérek elég bunkók, és a tészta 10,5 euró volt, paradicsomszósszal, bivalymozzarellával és nyomokban padlizsánnal, nekem nagyon megfelelt, de kicsit drága ezért a kiszolgálásért. 

Hazaértem, és egy zacskóból az utolsó olaszsparos almáskeksz maradványokat eszegetem, visszamennék. Odaköltöznék.

Az a baj a Városban bloggal többek között, hogy minden tökéletes és ennyi pénzért pont jó, meg textúraügyileg kiváló, illetve a törzshelyük lesz, aztán elmegy az ember csekkolni a helyet, és - biztosan én vagyok túl finnyás, de - kap valami löttyentős moslékot vályúban.

Így jártam ma a Zuppa nevű levesessel, amit mondjuk kivételesen a DiningGuide listáján találtam rögtön a Bors után, gondoltam annyira rossz csak nem lehet.

Pedig de. A megújult és rendesen felfutott Lövőház utcán, ami Buda Kazinczy utcája, (az új cserpes és az új medvehagyma), beléptem egy nagyobb kriptába, ahol 90-es évek végi menzahangulat, meg egy kedves, de viszonylag szerencsétlen eladólány fogadott.

Persze, néha zavar a Kazinczy utca zsúfoltsága, de itt azt éreztem, hogy az elmúlt évszázadban nem járt erre ember. 

Eleve nem szerepelt az étlapon a fügés leves, amiért mentem (hirdették a fészbúkon), helyette körtéset kaptam termoszból. De nem volt valami meleg.

Kárpótlásul kértem egy fügés mustáros szendvicset, mire a csaj megkérdezte, hogy tortillába vagy szendvicsbe. Tisztára megilletődtem és mondtam, hogy szendvics. Namost az egész heti kajálásom a péksüti-túrórudi-szendvics hármasból állt, szóval valami meleget vártam, de akkor már sejtettem, hogy ez nem olyan borsféle bagett lesz.

Elém tettek egy hatalmas kenyeret, benne jégsalátával és izével. Így nézett ki. 

Majdnem a könnyeim csordultak ki a száraz péksütemény láttán, és próbáltam erősen összpontosítani, de nem tudtam beleharapni. 

Szóltam a lánynak, hogy mégis elvinném, mire zavarba jött, letépett egy nevetségesen alulméretezett alufóliát, megpróbálta belecsomagolni, de látszott, hogy esélytelen. A kilógó részeket eltakarta egy szalvétával és a kezembe nyomta, zacskó nélkül. Belegyömöszöltem a táskámba a képződményt, és átmentem Noémi barátnőmhöz, ahol újra próbálkoztam a megevésével.

Először leszedtem a tetejét, mert minek, majd a jégsalátát, mert nem szeretem, és végül maradt a mustárral megkent kenyér. Igen. Füge sehol. Voltak gyanús kockák elvétve, csirkének néztek ki, de ezt nem is merem feltételezni, mert a szendvics leírásában nem volt benne a csirke, és azért elég durva lenne, hogy nem szólnak, mondjuk mi van, ha vega vagyok.

Szóval többet ide nem megyek. 

Remélem hoztam az elvárt modorszínvonalat.

Az eredeti recept innen származik, csak picit egyszerűsítettem rajta. 

Hozzávalók: 

A kelttésztához: 
1 csésze  tej
40 gr vaj
3 és fél csésze liszt
1/2 csésze nádcukor
1 tojás
1 csomag porélesztő
1 tk só

A fahéjas töltelékhez: 
3/4 csésze barnacukor
2 ek őrölt fahéj
50 gr vaj

A mázhoz: 
egy doboz natúr Philadelphia krémsajt
1-2 evőkanál cukor annak függvényében, hogy mennyire akartok töményet
valamennyi vaj, kb. 5 deka puha vaj
1 deci tej

(1 csésze=250 ml)

Nekem alapvetően az volt a bajom ezzel a recepttel, hogy ha a lisztet bögrében méregetem, akkor a vaj  ne legyen már 42 gramm, mert nem hiszem, hogy ha csak 41 és fél, akkor rossz lesz a csiga.

A tésztához a száraz hozzávalókat mindentbele alapon összekutyuljuk a felmelegített tejjel, felolvasztott vajjal (őket lehet kettesben berakni a mikróba), tojással, ha van keverőgépünk, akkor örülünk, ha nincs, akkor kis mancsainkkal dagonyázunk benne, majd jó esetben kelesztőtálban, rossz esetben bármiben kelesztjük, míg meg nem kel. Elárulom, hogy ez még hűtőben sem lesz két óra hossza, maximum 1, de inkább fél.

Tésztát kinyúlintjuk kb. 1 centi vastagra és lehetőleg majdnem négyszögletesre, megkenjük a fahéjas töltelékkel, felcsavargatjuk, és 1-1,5 centi széles darabokat nyesünk belőle, amelyek rögtön elfeküdhetnek egy sütőpapírral borított tepsiben egymásól 2-3 centi távolságra. Sütő 190 fokra előmelegít, csigák be, kb. 20-25 perc alatt meg is sülnek, nem kell légkeverés.

Majd a mázhoz mindent felmelegítünk egy bögrében, elkavargatjuk, amíg szép sima nem lesz, és a kész csiguszokat fejbelöttyintjük vele, míg melegek. 

Kibírjuk, hogy ne együk meg az egész tepsivel forrón, mert a meleg kelttésztától fájni fog a hasunk nagyon.

Ha túlélné addig valami csoda folytán vagy fogyókúra okából kifolyólag, 3-4 napig hűtőben tárolhatjuk és fogyasztás előtt mikróban felmelegíthetjük, úgy is jó nagyon. 

Eme csodálatra méltó képeket én lőttem ZTE típusú mobiltelefonommal.

A legtöbb felelősségteljes és elhivatott szülő úgy gondolja, hogy nagyon szép és nagyon jó a Waldorf bölcsi, Waldorf ovi, meg az egyéb alternatív nevelési módszerek, de mindezt maximum óvodáig, hiszen ha az iskolában is "szabadon engedik" a gyereket, és nincs semmilyen követelmény vagy elvárás, buta lesz, elkallódik, sosem tanul meg még olvasni se.

Az egy másik kérdés számomra, hogy minek a bölcsi? Mondjuk eltekintve az emberek alig 99%-ától, akik kurvára nem tehetik meg, hogy ne dolgozzanak 3 évig, a maradék 1%-ra nagyjából tömeggyilkosként tekintek, ha bölcsibe adja a gyerekét. 

Az óvoda necces kérdés, azért ott már illik elkezdeni nyelvet tanulni, aki nem tanul meg olvasni magától, az hülye, aki nem tanítja meg a magától meg nem tanuló gyerekét olvasni, az felelőtlen szülő. Tőlem általános iskola 1. osztályának első osztályfőnöki óráján megkérdezték, tudok-e olvasni, én meg azt mondtam, hogy nem, hiszen azért jár az ember iskolába, hogy megtanuljon.* 

Ha pszichológusok, emberi tanárok vagy szagértők véleményét akarjátok olvasni a témában, tegyétek meg, mert érdekes dolgokat fogtok találni, amiket nekem úgyse hinnétek el, meg nekik se fogtok, de attól még igazak, na.

Gondolom páran már sejtik, hogy nem kifejezetten hiszek az óvodai nyelvtanulásban, az angol nyelvű magánoviban, a "készségfejlesztő játékokban" (a gyerek készségei attól fejlődnek, ha mackónadrágban homokvárat épít, baszki), az általános alsós osztályzásban vagy abban, ha a tantónéni annyira megfélemlíti a 6-7 éves kis nyomikat, hogy konkrétan maguk alá pisilnek matekórán (megtörtént eset, nem velem).

Nem vagyok egy különösebb csoda, de az általános iskolát anélkül végeztem el, hogy a szülőnek ellenőriznie kellett volna a leckémet, kikérdeznie, rámszólnia, hogy tanuljak. Színötös voltam, aminek utólag nem örülök, szerintem egy gyereknek nem kell színötösnek lennie, mert elbízza magát, meg különben is egészségtelen.

Középsuliban rájöttem, hogy a reáltárgyaktól kifejezetten undorodom, de azért legyűrtem a 4 évnyi anyagot, bemagoltam a fotoszintézist meg a szerves kémiát, megtanultam egyenleteket oldani, és tudtam a háborúk évszámait, meg a királyok születési dátumait.

Így utólag belátom, mennyire nagy jelentősége volt bármelyiknek is, hiszen erre a tudásra nap mint nap szükségem van az életben. Gondolom mindannyiótoknak.

Persze, ha nem verik belém Newton törvényeit vagy nem kell egy hétig görcsölnöm egy földrajzfelelés előtt, valószínűleg most a Blaha aluljáróban árulnék drogot a haverjaimmal. Mert bizonyára ezen múlik, és nem azon, hogy a szüleimtől megkaptam-e az alapvető értékrendet, vagy ha nem, akkor a suliban mutattak-e nekem ilyesmit. Vagy hogy a családom biztatott-e az egyetemi tanulmányaimmal, a képességeimmel, egyáltalán bármivel kapcsolatban.

Biztosan nem mindenki születik ilyen rohadt szerencsésnek és csodálatosnak, mint én, hogy szinte semmit nem kell tennie még a diplomáért sem, őket biztosan a középiskolában vezetik rá a helyes útra egészen pontosan a deriválás elsajátítása és a dolgozatokra kapott csúnya osztályzatok által.

Szóval belátom, az általános és középiskolai közoktatás összes betűjére és szigorára szükség van, hogy értelmes, szorgos, magyar fiatalok kerüljenek be az egyetemekre, akik megbecsülik az államilag támogatott nappali képzés minden egyes pillanatát.

* Ezt a mondatot nyilvánvalóan a szülőegységem mondta, nem én 6 évesen, de már akkor éreztem, hogy igaza lesz.

Az ország fut, különösen a főváros fut, aki nem fut, az teljesen hülye, mindenki a futásról beszél, te mennyit futsz?, a szigetkör Pest El Camino-ja, aki nem fut, az is úgy csinál, te milyen appot használsz?, megyünk együtt futni?, hány perc az 5 km?, a futás az új Cserpes.

Lassan annyian futunk, hogy a legtöbbünknek el fog menni tőle a kedve, mert már nem elég hipszter, illetve akkora a tömeg a Margitszigeten, mint ingyen lépne fel a Nirvana a feltámadt Kurt Cobainnal, vagy Norbi mindenkitől magas áron felvásárolná a súlyfeleslegét.

És ez egyébként rohadt jó, sokkal jobb, mintha a kólaivás lenne a hipszter mondjuk, mert hát erősen ráfér a népre a mozgás, meg a mozgáskultúra. Onnantól meg, hogy futunk, nem kérdés, hogy azért, mert a fél kerület fut, vagy mert akciós volt a Nike cipő, esetleg lájkok reményében posztolni akarjuk a kilométereket a Facebookra.

Csak sajnos nem könnyű nem foglalkozni azzal, hogy az alkalmazásom szól, ha nekem van a legkevesebb futásom a hónapban, az ismerőseim egy tízessel előttem járnak, másnak 6 perces kilométerei vannak, nekem meg még mindig 7, nem futom le a félmaratont, pedig MÁR március óta járok kocogni, sőt ultramaratont se tervezek az elkövetkezendő 80 életévem folyamán.

Oké, oké, megtanultam ezzel együtt élni, én most már SZERETEK futni, nem kicsit, nagyon, attól persze rohadt nehéz magam rávenni a reggeli 5 órás kelésre, de mikor csörög a hülye telefon, már érzem az izgalmat, hogy dejólesz, emiatt képes vagyok felkelni, munka előtt akár 12 km-t futni, ami nekem majdnem másfél óra, tehát kurvasok idő, de élvezem!, nem minden percét, de néha egészen átjár a boldogság, és ezért érdemes csinálni, akkor is, ha másik 10 millió ember csinálja, akkor is, ha 1 óra 24 perc a 12 km, másnak meg majdnem fele.

De akkor jönnek a kurva futóblogok, és az arcomba tolják, hogy egy nagy nulla vagyok, mert mások elkezdtek edzeni, és két héten belül félmaratont futottak, majd egy hónap múlva ultrabalatont, azóta pedig minden nap 3-szor megkerülik a Földet az Egyenlítő mentén, természetesen 5 perces kilométerekkel.

És nekem erre baromira nincs szükségem, hogy mindenfajta irónia és együttérzés nélkül ezt hozzámvágják. Szerintem másnak sincs erre szüksége. Ez nem motivációt meg erőt ad, hanem felháborít, és azt mondatja velem, hogy menj az anyádba, és fussál a 40 fokban tűző napon minden nap 50 km-t, de mért kell nekem attól hülyén éreznem magam, hogy nem teszem? Hanem mondjuk ésszel futok. Mondjuk nem tűző napon, hegynek fel. Vagy nem két hét után maratont. 

A futóblogokat miért robotok írják, miért nem emberek???

Nem hiszem, hogy az őrületnek kellene lennie a követendő példának, és nem a normális, fokozatosan fejlődő, nem világrekordot dönteni akaró ésszelfutásnak. Mert mozognia kellene mindenkinek, de ahol a két hét alatt félmaraton a példa, ott bele se fogok kezdeni.

11.30 A Vespától rendeltem, mert ők az egyetlen minőségi olasz étterem, akik szállítanak a munkahelyemre.

Eddig 10-ből 11-szer elcseszték a rendelést, de túltettem magam ezen.

A netpincéren több címmel vagyok fenn, ebből kettőt használok, nem hiszem, hogy ez gondot kellene okozzon egy étteremnek. A munkahelyi címemre rendeltem, majd megjegyzésbe odaírtam a számot, amin hívjanak, mert valamiért nem engedi a rendszer, hogy átírjam a számom, és a volt barátomé van megadva.

11.17 Megrendeltem a pizzát, majd 2 perccel később a munkatársam is rendelt tőlük. Hamarosan megérkezett az ő rendelése, az enyém nem. 

12.20 Felhívtam a Vespát, azt mondták, benézték, küldik.

12.30 Majd felhívott a volt barátom, hogy a futár ott áll a lakásom előtt... 

12.35 Utána hívott a Vespa, hogy a futár rossz helyre ment, de friss pizzával és ajándék desszerttel érkezik hozzám hamarosan.

13.40 További egy óra múlva megkérdeztem mi van a pizzával. A diszpécser azt mondta, a futárnak lerobbant a motorja, de azonnal jön a következő, és 5 perc múlva ott van.

14.15 További 40 perc múlva ismét telefonáltam, a hölgy azt mondta, a futár 15 perce elindult.

14.20 Visszahívott a hölgy, és részletesen elmesélte, hogy hol tévedt el a futár, és hol fordul le épp.

14.35 Felhívott a hölgy, és azt mondta, a futár az épület előtt áll, és nem tud bejönni. Érdeklődtem, hogy miért nem használja a csengőt?

14.36 Átvettem a pizzát a rossz kapunál várakozó futártól. A futár fel volt háborodva, mert ő már a jó kapun is csöngetett, de azt mondták, nem ismernek itt (a munkahelyemen.) A pizzaszámla B. Dávid nevére volt kiállítva. Rosszallását fejezte ki, amiért vagy 100 km-t utazott miattam.

14.40 Konstatáltam, hogy az ajándékdesszert ismét lemaradt, majd elfogyasztottam a következő felirattal ellátott sonkás-gombás pizzát.